Az vagy amit megeszel,
hát nem is ettem semmi jót,
ha engem akarsz derogálni
hozzád baszok egy hajót
hogy lenne már millióm?
csak félrehallott miliő,
kedvencem a vakrandi
kicsi én, vagy mini ő.
Hogy szemet vagy szemét
azt a reggelem dönti el,
ne teperjél bébi
nem járok ezüst bömbivel
látom el vagy engedve
szigetjegyből tömbnyi kell
majd' elhittem hogy igaz vagy,
de csak egyenlő a többivel.
2014. aug. 20.
2014. aug. 10.
Legvég
Áció,
káció,
pszichoderm vegetáció,
a menetbe emelkedésnek sem társa ráció,
s az élethez hozzárendelt iteráció
vége is csupán a legnagyobb alternáció
ami, mint egy szennyesre hallgatott táska rádió
ráébreszt arra, hogy a végére nem várni jó.

Szerelmi élet(telenség)
Lehet leestem a padlóra, de így látom a bugyidat,
két esélyes a dolog, és az egyik tuti fakk,
a másik úgyse velem, hát erre megint ráfáztam,
tegnap is a sötétben saját magammal hárfáztam.
Nem vagyok én skizo, csak sose vagyok egyedül,
nincs is annál jobb, mikor a csaj rajtad hegedül,
de tőlem valamiért mindegyik csak menekül,
így érezhetem jól magam már megint csak egyedül.

2014. aug. 8.
Elmebajnok sorcsokor
Ez elmebajnokság, várjál, arra van a kispad,
nem vagy Nissan Micra, hát hogy lennél már kisnagy,
felkennél a falra, csak nem vagy elég gizda,
keverjél a szarhoz, a nagy pofám majd ízt ad.
Nem idézek klasszikust, liszta, milyen liszta?
dehogy vagyok István, csak a barátoknak Pista,
nem budapesti Bruce Wayn, csak ő a helyi Bence
én vagyok a pálesz, az üvegnek fegyence.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)