Távolba

A távolba messzi fényeket látok
a lemenő Nap fényei azok,
úgy érem, soha nem szűnik az átok
s örök életen át egyedül maradok.

A fájdalom? meggyötör,
szívem ketté szakad,
mit nekem a gyönyör,
ha végül csak ez marad.

Egy fél falat élet,
csak ez a fél falat éltet
a fal felett, lebegek
fél méterrel,
s remegek,
mert az átok bejött
ki velem volt, ő is elhagyott,
most kuporogva, az ágy mögött
ezért vagyok ily nyomott.